Túlsúlyos, vékony, jómodú, fiatal, nemfiatal… – a sztereotipiákról, bántásról, visszavágásról

posted in: Ágas-bogas boldogság, Blog | 0

 

Olvastam ma egy cikket…

Sokszor megy, hogy ne írjak negatív kritikát, mert azt gondolom, ritkán visz előrébb, de néha – mint most is – nem tudom megállni.

Egy kövér – vagy ha így polkorrektebb: túlsúlyos – nő írta le egy élményét arról, hogy meghallotta egy huszonéves csinos, vékony lány elejtett megjegyzését, miszerint “…meghalnék, ha ilyen kövér lennék…”.

Az ő válasza egy frappáns visszavágásnak is értelmezhető: “…én pedig meghalnék, ha ilyen fiatalon, ilyen öreg embert kellene le…nom”.

Ezen még sikerült volna túllendülnöm, de sajnos elolvastam a hozzászólásokat is. Egyetlen kivétellel mindenki dicsőítette a történet molett főszereplőjét; “a kiscsaj jól megkapta”, emellett teljesen ismeretlenül sztereotip előítéleteiket is leírták, a lányról, aki egyébként egy 50-55 körüli jólöltözött férfival sétálgatott.

Ezeket a véleményeket nem akarom részletezni, szerintem mindenki tudja, hogy mire célozhattak – nem is burkoltan és nem is ékesszólóan.

Miért buktam ki ezen annyira, hogy most írjak róla?

Mert utálom az előítéleteket.

Utálom, ha valaki, aki elégedetlen magával, és ezzel kapcsolatban valami bántás éri kívülről, akkor rögtön úgy támad vissza, mintha azon múlna az, hogy ő jobban érzi-e magát, hogy mekkora tőrt tud a másikba szúrni.

Mert lehet, hogy nem vall kedvességről, vagy figyelmességről egy olyan mondat, amit a lány mondott, de ha őszinte vagyok, egyetértek vele.

Nekem is nehéz lenne 20-30 kiló túlsúllyal élnem. Nem azért, mert imádok enni(nem), és meg sem látszik rajtam (DE), nem azért mert nem szeretek mozogni (DE), de nem hiszem, hogy lenne kitartásom, akaraterőm nap mint nap figyelni azt, hogy mit eszem, és azért mozogni, hogy lefogyjak (akár van kedvem éppen megmozdulni, akár nincs). Vagy alternatívaként mindennap látni a tükörben, hogy kicsit sem felelek meg a mai szépségideálnak. Persze, biztosan vannak molett csajszik, akiknek ez kisujjból megy – akár a fegyelmezett életmód, akár a testük elfogadása, de valljuk be: kevés az ilyen. Még túlsúly nélkül is nehéz dolog ez a nőknek/nekem. 🙂

Persze túlzás, a “meghalnék”, de “az vesse rá az első követ…”, aki még sosem túlzott semmivel kapcsolatban.

Szóval a kislány csak azt fogalmazta meg, amit sokan érzünk így, csak nem mindenki meri kimondani. Persze, lehetett volna tapintatosabb, de korántsem vagyok biztos abban, hogy direkt mondta annyira hangosan, hogy a molett nő is hallja. Nem jó hozzáállás, mindenhol rosszindulatot feltételezni, ahol csak figyelmetlenségről vagy az empátia hiányáról van szó. Úgy értem; nekünk nem jó, ha mindenkiről rosszat feltételezünk. Merthogy; mások rosszindulatához az is kellene, hogy az ő világuk is rólunk szóljon. Hogy törődjenek velünk vadidegenek. Ez pedig ritkán van így. A kiscsaj azért nem gondolt bele abba, hogy mennyi oka lehet valaki kövérségének, mert nem érdekli. Csak az érdekli, hogy ő mit érez a kövérséggel kapcsolatban. Tegyük a szívünkre a kezünket és legyünk őszinték; ha semmi más nem változna bennünk, rajtunk, és felajánlaná egy jótündér, hogy csodásan nézzünk ki, akkor visszautasítanánk, hogy “Köszi, jó így nekem, nem akarok olyan szép és csinos lenni, mint egy topmodell.” (Vagy bárki, akinek a külseje számunkra megtestesíti az ideális nőt.)

Azt hiszem, a visszaszólás annyira primitívre sikerült, árad belőle a rosszindulatú ítélkezés, hogy sokkal többet árul el a molett nő jelleméről, mint a testsúlya. Szerintem nem frappáns, nem vicces. A leírtak alapján akár az édesapja is lehetett volna a lánynak az idősebb úr. De ha a párja, azt hiszem, akkor sincs senkinek semmi joga ahhoz, hogy kívülről ítélkezzen. Egy húszéves lány csak a pénzét szeretheti egy ötvenes férfinak? Ez úgy hangzik, mintha az ötven feletti férfiak semmi mást nem tudnának adni egy párkapcsolatban, mint anyagi biztonságot. Egy jólöltözött ötvenes férfinak valószínűleg más kvalitásai is vannak, nem csak a pénze, és talán azt a szemére lehet vetni, hogy a huszonéveseket szereti, de szerintem ez nem az anyagi helyzetétől függ, legfeljebb könnyebben eléri, amit szeretne – ahogy más téren is jobb lehetőségei vannak. És hogy még egy kicsit visszautaljak a cikkre, a molett nő azt is leírta, hogy az ötvenes férfi “közel sem sportos alkatú” volt… Hogy is van ez? Egy túlsúlyos nő kritizálja a túlsúlyos férfit? Mert nem látja rajta, hogy sportolna valamit? Talán rajta látszik? Mi ez ha nem valami elcseszett vagdalkozás? Kettős mérce…

Teljesen elképzelhető számomra, hogy a kiscsajnak csak annyi volt a bűne, hogy hangosabban mondta a véleményét, mint amit a jóérzés megengedne. Elképzelhető számomra, hogy egyébként egy kedves, helyes okos lány, aki a párjával (aki már nem huszonéves izomzatú, de feltehetően sportol, vagy nem mert így is el tudta fogadni magát) boldogan, vagy átlagosan problémás kapcsolatban élnek.

Értem, hogy fáj egy rosszul elhelyezett mondat…

De lehetett volna arra is reagálni, amiben valóban hibázott a lány.

Tapintatlanság, figyelmetlenség, az együttérzés hiánya.

Nem muszáj mindig mindenkivel harcolni, mert nem vezet sehova a gyűlölködés, az ítélkezés.

Illetve igen: ítélkezéshez, gyűlölködéshez.

Az eredeti cikk vége azzal ér véget, hogy azt tanácsolja a huszonéves lánynak, hogy ha gyereke lesz, akkora ne bántsa, ha nem lesz tökéletes. Hogy szeresse, dicsérje, öntsön bele önbizalmat, mert mindig lesz, aki bántani akarja majd.

Én meg azt szeretném üzenni mindenkinek, hogy ne tanítsuk a gyerekeinket ítélkezésre, ostoba visszavágásokra.

Tanítsuk inkább arra a gyerekeket, hogy megbocsássanak, ha mások hibát követnek el, ne ítélkezzenek, mert soha, de soha nem ismerhetjük a másik oldal összes összetevőjét. Jó lenne, ha átlátnánk, hogy minden ember, minden élet másmilyen. Nincs joguk saját magunkat értékesebbnek tartani másoknál – sem akkor, ha vékonyak vagyunk, sem akkor, ha végre egyszer összeszedtük magunkat és “jól beszóltunk”, hogy neki is fájjon…

És mielőtt még totál életképtelenséggel vádolna valaki: természetesen meg kell tudni védeni önmagunkat, nem kell hagyni, hogy mások úgy bánjanak velünk, mintha mi nem számítanánk. De egy alkalom, egyetlen mondat szerintem nem ok arra, hogy kiéhezett farkasként essünk a másiknak.

Thanks for rating this! Now tell the world how you feel - .
Hogy tetszett ez a bejegyzés?
  • Kevés információ
  • Hasznos volt
  • Nagyon betalált
  • Átlagos volt
  • Nem tetszett
  • Érdekes volt

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

For security, use of Google's reCAPTCHA service is required which is subject to the Google Privacy Policy and Terms of Use.

I agree to these terms.