Síelés – 2017

posted in: Ágas-bogas boldogság, Blog | 0

Prológus – ami tulajdonképpen nem lényeges, de azért kiegészítő információként jól jöhet.

Úgy indultunk síelni egy hétre, hogy a gyerkőceimen még soha nem volt síléc…

Kedvesem húsz éve síel, a kisebbik fia is már több, mint tíz éve, úgyhogy miattuk nem kellett aggódnom, de magamért (20 éve egyszer voltam, meg decemberben egy másfél napos kis emlékezetfrissítő – leginkább az ugrott be, hogy igen, egészen lassan is lehet úgy elesni, hogy utána fáj a térdem), meg persze a gyerkőcökért eléggé izgultam.

Kb az utolsó napig – amikor is megnyugodva ültem be a kisbuszba, hogy hazainduljunk.

Szerencsére az aggodalom feleslegesnek bizonyult, senki nem sérült meg, bár az első napon mintha még nem mindenki tudta volna, hogyan kell síelni…:

 

A személyiség jogok miatt nem írhatom le, hogy melyik gyermekem remekelt így. 🙂
Mindenesetre vettek órákat, hogy ne autodidakta módon kelljen tanulniuk. 🙂

 

 

És később a Kedvesem is kiélhette rajtuk indiánfőni hajlamait: 🙂

 

 

A második nap végére azonban már ugyanúgy síeltek mint én – túl sok előnyöm azért nem volt velük szemben, ellenben sokkal bátrabbak nálam, pedig szerintem velem sincs nagy baj e téren. 🙂

 

 

 

Az első napon még vidáman mosolygok a kamerába… – a következő napokon a sálamat az arcomra tekerve próbáltam megakadályozni, hogy még jobban leégjen az arcom – itt írom; kókuszolajjal kenegettem állandóan, így legalább azt megúsztam, hogy darabokban szabaduljak meg a hámrétegtől – azaz nem hámlottam le. 🙂

 

Kedvesem – nem hiába hívom így, hiszen kedves velem, nekem – azt mondta sállal együtt is szeret. 🙂

 

 

Aztán síeltünk, együtt, külön, párosan, páratlanul…

 

Ugrattak nagyokat – én nem. :))

 

Estek, keltek,kirándultak…

 

Más is esett nagyokat – neki sem lett komoly baja. 🙂

 

Yetit láttunk, meg valami furaságot, meg gyönyörű hegyeket…

 

 

Az egyik hajnalban felébredtem – gyerekes anyukákat tudhatják, micsoda kincs egy csöndes, egyedül töltött óra – és kimentem napfelkeltét nézni…

A jelzett időponthoz képest kb másfél órát csúszott a napfelkelte a völgy miatt, de így is gyönyörű volt a táj. Csak a fenyők között csordogáló patak hangját lehetett hallani eleinte, aztán szépen lassan csivitelni kezdtek a madarak is.

 

Sajnos csak a telefonommal fotóztam, így nem adják vissza a képek a látvány, de nagyon szép volt, ahogy a hold még fénylett az égen, a nap meg szépen lassan, óvatosan bújt elő. 🙂

 

 

Mozdulatlan és csendes volt szinte minden, csak egy kutyákat sétáltató párt láttam, és az égen feltűnő vadászrepülőket. 🙂

 

Az utolsó előtti este elfogyasztott pisztráng is tökéletes volt – valahova eltűntek a fotók, pedig… 🙂

 

Nagyon jól éreztük magunkat, és egy újabb köszönettel tartozom az Életnek, hogy átélhettem ez, minden aggodalom ellenére. 🙂

 

 

 

 

 

 

 

 

Thanks for rating this! Now tell the world how you feel - .
Hogy tetszett ez a bejegyzés?
  • Kevés információ
  • Hasznos volt
  • Nagyon betalált
  • Átlagos volt
  • Nem tetszett
  • Érdekes volt

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

For security, use of Google's reCAPTCHA service is required which is subject to the Google Privacy Policy and Terms of Use.

I agree to these terms.