Hajóval Hollandiából Németországba (hajókázás III.)

posted in: Ágas-bogas boldogság, Blog | 0

 

Azt ígértem, hogy utazásunk következő részét hamarabb megírom – és már itt is vagyok ezzel a helyes, mosolygós izével, ami hasonló társaival együtt a nijmegen-i kikötőben van. Itt hagytuk a hajót utolsó alkalommal, és szerencsére épen találtuk, amikor megérkeztünk Hollandiába.

A vadkacsák is megnőttek már – ennek megfelelően szét is széledtek, de párat azért sikerült lefotózni a hajó mellett.

Most egy pár sor a hajószerelésről…

Sikerült itthon megcsináltatni az eredeti váltót, így amikor kiérkeztünk délután 3kor, neki is álltunk a cserének. Három óra alatt végeztünk, szuperul ment minden, bár az elején éreztem, hogy nekem hiányzik a bátyám, aki az előző szerelésnél ott volt).

A képen felül a motor, alul pedig a váltó – már amennyire látszik. Inkább csak érzékeltetni szeretném, mi is az a csoda, amivel hajózunk. 🙂

 

A váltócsere után Kedvesem nekiállt a kötelező és nagyobb problémákat megelőző szervizelésnek; mindenféle folyadékot meg szűrőt cserélgetett. Egyedül az olajcserét nem sikerült elvégezni, mert nem kaptunk olajszűrőt, de a következő napon sikerült beszerezni, így legalább tudtuk, hogy ezekkel a dolgokkal nem lesz probléma. 🙂

Amíg Kedvesem szerelgetett, én nézelődtem a kikötőben.

Láttam szép virágokat…,

döglött patkányokat… – ekkor még nem sejtettem, hogy ez mit is jelenthet…

A kikötő melletti sétányon pedig feldíszített szemetesek sorakoztak, üdítő látvány volt mind –

az egyiket épp akkor készültek feldíszíteni egy szamárral. 🙂

 

Amikor megpróbáltuk beindítani a motort, akkor kiderült, hogy az akkumulátor (egész idáig azt hittem, hogy akkumlátornak hívják 🙂 ) lemerült – nem tudjuk mitől, mindenesetre valahonnan szerezni kellett egy aksitöltőt, ezért nyakunkba vettük a várost. Először kocsival, majd miután vettünk egy töltőt, akkor gyalog vágtunk neki Nijmegennek, mert indulni úgyis csak másnap reggel tudtuk már.

Az egyik belvárosi utcában ez a látvány fogadott minket – nem sikerült kideríteni, hogy milyen alkalomból vannak fellógatva a cipők, de kb 10-15 méterenként volt egy-egy sor cipő. 🙂

Ezt a képet is a belvárosban csináltuk, itt is dőlnek a házak, bár ezúttal mintha ez így is lett volna tervezve. 🙂

Másnap reggel, feltöltött aksival elindultunk Németország felé.

Ez a vár – illetve aminek a bástyája látszik – a kikötőnél levő híd másik oldalán volt.

A forgalom megint nagyon nagy volt a folyón – a képre kattintva kinagyítva lehet látni, mennyire sokan voltunk egyszerre.

A parton is tömeg;  néha álló kövek sokasága…,

néha tehenek…,

A hűtővíz egyszer csak felugrott 140 fokra, és gőz szállt fel a motor felől…,

Se a kövek, se a tehenek mellett nem lehetett kikötni, így egy bóját választottunk, mert muszáj volt megállnunk, hogy kiderítsük, mi is történik éppen…

Viszonylag könnyen orvosolható dolog volt – egy vízcső megtört és ezért nem tudott eléggé hűlni a motor – de azért igénybe vett némi időt, amíg megszüntettük (természetesen nem én, hanem a Párom) a problémát. Közben érdeklődő rendőrök érkeztek segítségül – újfent kellemes élmény volt, nagyon segítőkészek voltak. 🙂

 

Ezen a napon egy gyönyörű csendes kis öbölben aludtunk egy kikötőben – a naplemente csodás volt.

Ezt a kis lakókocsit az egyik szerelőműhely mellett találtam – nekem Hamupipőke tökház hintója jutott eszembe. 🙂

A szerelőműhelyből szereztük be az olajszűrőt – ami azért nem volt egyszerű esett, mert semmiféle szám vagy betűjelzés nem volt rajta, amiből meg lehetett volna állapítani, hogy milyen típusú kell a hajóba.

Ezt az arcot egy apróság miatt elég nyugtalanul töltött éjszaka után vágtam.

Előző este békésen sörözgettünk a hajón ülve, amikor a stégen megláttam egy kicsi, szőrös állatkát… Igazából nem volt annyira kicsi – szóval nem egér volt.

Egy patkány figyelte érdeklődve a hajónkat. Áááá….

Én ennyit tudtam mondani, és ledermedtem – szerencsére Kedvesemet kicsit más fából faragták, így elzavarta a nem várt vendéget. Én pedig reménykedtem abban, hogy később, amikor már az igazak álmát alusszuk, nem jön vissza a hajóhoz, mert semmi kedvem nem volt reggel patkány kergetni egy gumipapuccsal. 🙂
Az öröm, ami az arcomról sugárzik, amiatt van, hogy nem kellett előkeresnem magamban az agresszív ösztöneimet. 🙂
Azóta értem a “kikötői patkány” kifejezést. 🙂

Voltak viszont helyes izék – fehér fejű, fekete kacsák,  nagyon helyes kis piros fejű fiókával. 🙂

Aztán indultunk tovább, ilyen és ehhez hasonló nagy uszályok kerülgettek minket egyfolytában, de legalább már a kacsák nem hagytak le minket. 🙂

A hajóforgalom nem csökkent – mindig beugrott a gyerekkoromban vízállás-jelentésben hallott “Hajóvonták találkozása tilos!” mondat.

Nos; itt nem volt tilos. 🙂

A képre kattintva megint jobban látszanak az uszályok. 🙂

Eltekintve a hajóforgalomtól nagy változatosságot a táj nem kínált. 🙂

Birdbeachek;

birdbeachek,

óriási kirakodó kikötők,

egyszerre rengeteg konténert szállító uszályok,

felhőgyártó üzemek,

…és a kedvenceim: a hidak 🙂

Aztán megint egy csendes kikötő estére, a vízen százféle színben tükröződött vissza a felhőkön átbújó nap.

Nem csak a hidakat, a felhőket is nagyon szeretem. 🙂

Annyira szépek voltak az esték, a természet mindig gondoskodott arról, hogy ne unatkozzunk. 🙂

Aztán másnap tovább a nagyvárosok felé – Köln, Bonn.

Már Németország, de furán ferde házakat itt is láttunk. 🙂

Újabb óriás; autókat szállított.

Ez valami egyfolytában bugyogó izé – teljesen mintha Izlandon lennénk. 🙂

Érdekes volt, a városokat ebből a szemszögből nézni, egészen mást, máshogy lát az ember, mintha gyalog sétálgat. 🙂

Na, ezekre a fura folyóparti házakra céloztam az előző bejegyzésben – Köln.

Cápahajó.

Egy újabb este, újabb kikötő, újabb fura, nagy, szőrös állat… – de amúgy cuki volt…

Én az óriáspatkányra tippeltem – kb 40-50 centi volt, farok nélkül.

Kicsit később megtudtuk, hogy nutria és három van belőle a kikötőben. 🙂

Összetűzésbe keveredtek egy hattyúval…

És találtunk egy ikertesót is. 🙂

De a mi ÖregHölgyünk azért szebb. 🙂

És ismét egy gyönyörű este.

Sok-sok hattyúval, kacsával – óriáspatkánnyal. 🙂

Másnap elhagyva a nagyvárosokat megjelentek a hegyek, a tetejükön pedig várak. 🙂

Nem tudom említettem-e már, de a várakat is imádom. 🙂

Néha vezettem is, hogy a kapitány is tudjon pihenni. 🙂

 

Egész más érzés volt, mint az odaúton 205-tel száguldani a német autópályán – bár a Kedvesem akkor is ugyanilyen nyugodtan pihent mellettem. 🙂
Általában 5-7 km/órás sebességgel mentünk, ami így leírva elég kevésnek tűnhet, de a folyó sodrása, az egyfolytában minket előző vagy szembe jövő uszályok miatt mégis figyelni kell, hogy ne összevissza kóvályogjunk a folyón.
A legnagyobb hullámzást a motorcsónakok csinálják, ezek elég jól meg tudják ringatni a kishajónkat.
(Bár közel sem annyira, mint az elején átélt vihar… 🙂 )

Hegy. Vár.

Zöld bástya.

A víz is zöld volt itt.

De tényleg zöld!!! 🙂

Tetszenek ezek a kisvárosi épületek is.

Meg persze a felhők is. 🙂
Említettem, hogy egyik éjjel nem tudtunk aludni, mert beáztunk?
Először a combomnál éreztem, hogy átázott a hálózsák, ekkor még kicsit odébb csúsztam, és törölközőt tettünk oda. Aztán a lábfejünkre csöpögött a víz – kicsit feljebb húztuk a lábunkat, de a harmadik ébredésnél az arcunkba kaptuk a vízcseppeket és már nem volt hova húzódnunk, így el kellett fordulnunk az “ágyon”…
Ez nem tűnik túl bonyolultnak – egy kilencven fokos forduló – csak hogy a fekvőhelyünk a hajó orrában van – és keresztben szoktunk feküdni, ugyanis ha bedugjuk a lábunkat a hajó elejébe, akkor lelóg a fejünk (a fejünket nem tudjuk oda rakni, hogy a lábunk lógjon le, mert ott már nem csak szűk a hely, hanem alacsony is egy polc miatt). Nos, mivel nem volt más választási lehetőségünk, így próbáltunk aludni, közben pedig a csöpögő helyekre törölközőket rögzítettünk. 🙂
Sajnos, fotót nem készítettünk – majd legközelebb! 🙂

De azért még mindig szeretem a felhőket! 🙂

Ez a visszatükröződő ég csodaszép volt élőben is. 🙂

Egy Koblenz melletti kisvárosban – Lahnsteinben – éjszakáztunk, egy nagyon aranyos, kicsi kikötőben.

A kikötőmester nagyon kedves és segítőkész volt – ez leginkább másnap derült ki, amikor a hajó ismét nem akart indulni.

Gyertyacsere, közben valami füstölt is – egy biztosíték szállt el, persze sehol nem lehet ilyet kapni…

Egy vacsi még valahol – miután leégett az arcom… 🙂

A Neptun sali – isteni volt, Kedvesem pedig steaket evett. 🙂

Mivel aznap már nem tudtunk indulni – délután még egy szerelő is segített valamit kiokoskodni, hogy hogyan tudunk mégis továbbmenni majd – úgy döntöttünk elmegyünk a Nijmegenben hagyott kocsiért.

Arra nem számítottunk, hogy az egyébként is 4 órás út még másfél órával hosszabb lesz, mert ennyit késik az egyik vonat.
Nijmegenben még éppen elértük az utolsó buszjáratot, ami a P+R-hez ment, ahol az autót hagytuk.
Innen már “csak” 250 km volt a visszaút autóval… 🙂

A kép a vonatról készült, megint gyönyörűség volt az égen. 🙂

Másnap ideiglenes megoldással végül el tudtunk indulni. Mivel tudtuk, hogy csak egy napunk van hajózni, ez is jó megoldásnak tűnt – nem is volt semmi gond. 🙂 A legközelebbi utat, a biztosíték beszerzésével kezdjük majd. 🙂

 

Addig még hátravolt néhány vár…,

néhány hegy,

…és egy realisztikus szobor az egyik vendéglőnél. 🙂

A következő szakasz StGoar-tól indul majd – egy kis utunk még van a Rajnán, aztán a jóval szelídebb és gyönyörű tájakon kanyargó Majna lesz az ideiglenes otthonunk. 🙂

A harmadik szakaszon megtett út térképe:

Köszönöm a figyelmét mindenkinek, aki végignézte, végigolvasta ezt a bejegyzést is, a következő hajózásról várhatóan csak ősszel fogok majd írni. 🙂
Addig is csodás napot mindenkinek! 🙂

 

 

 

 

Thanks for rating this! Now tell the world how you feel - .
Hogy tetszett ez a bejegyzés?
  • Kevés információ
  • Hasznos volt
  • Nagyon betalált
  • Átlagos volt
  • Nem tetszett
  • Érdekes volt

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük