Csodagyerekek :)

posted in: Ágas-bogas boldogság | 0

Ma reggel rádöbbentem, hogy nekem nem gyerekeim vannak, hanem CSODÁIM ! 🙂

Az egészet azzal vezetném be, hogy írtam már, hogy nálunk a gépezés elég szigorú szabályok szerint folyik (suliidőben heti egy reggel jut nekik 6-tól 7-ig, meg hétvégente egy-egy délelőtt, vagy délután, ötüknek összesen. Illetve most már csak négyüknek, mivel a legnagyobb nem velünk van hétközben, rá más szabályok vonatkoznak – egyrészt szabadabb,de cserébe meg nagyobb alkalmazkodókészséget kíván is tőle – ha azt mondtam most nem, akkor most nem! :).)
Nyáron pedig van hogy hónapokig nincs bekapcsolva nekik gép – ha nagyon fontos valami, akkor a laptopomon meg lehet nézni, de nekik játékidő nincs – legyenek csak kint.
Ennek a nagy eltiltásnak az ellensúlyozására viszont nyáron szoktak kapni egy számítógépes hetet – néha két részletben – időjárástól függ, vagy ha sokat esik, vagy akkor, ha nagyon meleg van ahhoz, hogy kint legyenek napközben.

Na most már elkezdhetem a Csodasztorit: 🙂
Most zajlik a számítógépes hét – ez azt jelenti, hogy annyit gépeznek amennyit akarnak – egy asztali, egy laptop, egy tablet jut az öt törpre. Reggel ébredéstől este 9-10-ig – ez alól a legnagyobb laptopja a kivétel, az éjjel is mehet – őt már nem szabályozom (ráadásul ő adja kölcsön a kicsiknek a laptopját napközben).
A legnagyobbat szoktam reggel úgy találni, hogy az egéren a keze és nyitott laptoppal maga mellett alszik – gondolom, lehetnék dühös, de szerintem inkább szórakoztató. Főként, ha arra gondolok, hogy mennyire érdekes lesz megfigyelni, hogy mikor jön el az az időszaka, amikor már lesz annyira előrelátó, hogy előbb kapcsolja le a gépet, mint ahogy elaludna. Emlékszem még a saját hasonló korszakomra, amikor tiniként elaludtam a tévén, és a hangyás képernyőre ébredtem… Nálam is elmúlt, kétségem sincs afelől, hogy nála is el fog múlni, teljesen függetlenül attól, hogy cseszegetem érte vagy nem. 🙂

De nem ezért CSODÁK, az csak most jön: 🙂

Tegnap estefelé (7 körül) – bejött hozzám a legközépső, hogy muszáj ki mennem megnézni mit csináltak!
És képzeljétek el, a gyógynövényes kert felét kigazolták ketten a legkisebbel! 🙂
(Ehhez nem árt tudni, hogy kb egy hónapja nem volt kigazolva, és bár nem túl nagy: 10-12 négyzetméter körüli, de jól el volt gazosodva, mert sok eső esett. )

A számítógépes hetükön! Amikor ott ülhetnek legálisan a gép előtt óraszámra… 🙂
És jól, és szépen, és rendesen…szerintem jobban, meg kitartóbban, mint én csináltam volna. 🙂

Thanks for rating this! Now tell the world how you feel - .
Hogy tetszett ez a bejegyzés?
  • Kevés információ
  • Hasznos volt
  • Nagyon betalált
  • Átlagos volt
  • Nem tetszett
  • Érdekes volt

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük